Komoly hiányosságokat tártak fel a Revolutnál
Az illetékes brit hatóság egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a banki licencet igényelt cég sokkal inkább techvállalatként működik, mint bankként.
Az illetékes brit hatóság egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a banki licencet igényelt cég sokkal inkább techvállalatként működik, mint bankként.
A kormányfői posztért ketten maradtak versenyben, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter.
A becsült kártérítés mértéke a kilencmilliós csoport minden egyes tagjára 67 és 562 font közé esik, a kamatok nélkül.
Anglia legszárazabb júliusa volt az idei 1935 óta – közölte le a BBC a brit meteorológiai szolgálat, a Met Office friss jelentését. Az előzetes adatok alapján Kelet-, Délkelet- és Dél-Angliában az idei július volt az eddigi legszárazabb.
A számítási kapacitás fenntartásához óriási energia szükséges. A briteknél ez annál is nagyobb, mint amire elsőre gondol.
Lemondott Boris Johnson, aki nemcsak az elmúlt évek legkártékonyabb brit politikusa volt, hanem közben zseniális médiafigura is. Összeszedtük a legszórakoztatóbb pillanatait.
A termék azonban egyelőre csak az Egyesült Királyságban és Írországban lesz elérhető.
Károly herceg III. Károly néven válik az Egyesült Királyság 13. uralkodójává Skócia és az Angol Királyság egyesülése óta. Az öröklési sorrend elején Vilmos herceg áll, az átlagéletkor viszont elég alacsony. A 10. helyen álló örökös még nincs egyéves.
Rishi Sunak, aki Boris Johnson pénzügyminisztere, és Liz Truss közvetlen ellenfele volt a pártelnökválasztáson, egyelőre nem kapott tárcát.
A skóciai Balmoralban találkozott II. Erzsébet királynővel.
Az elmúlt 15 évben most emelkedtek a legjobban a fizetések, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy a bérnövekedés százalékpontjai utolérjék az inflációt.
Gyorsuló ütemben emelkedik a tengerek szintje az Egyesült Királyság körül a klímaváltozás hatására, és ez sebezhetőbbé teszi a brit tengerpartot – közölte csütörtökön a brit meteorológiai hivatal.
Az még nem derült ki, hogy melyik város lesz a házigazda.
Egy 28 éves férfi meghalt, egy harmincas férfi pedig szúrt sebeket szerzett, őt később letartóztatták.
Penny Mordaunt kiesett a jelöltek közül a szerdai szavazáson.
Boris Johnsonék a Munkáspártnak intenek be az indítvánnyal, akinek nem hagyták, hogy a miniszterelnök ellen szavazzanak. Mindeközben megkezdődött az utódlási harc első fordulója is.
A szavazási folyamatot már szerdán elkezdik, az utolsó két jelöltről a Konzervatív Párt teljes tagsága dönt majd. Versenyben van a pártelnöki posztért az a két politikus is, akinek a távozása magával sodorta Boris Johnsont.
A párt jelenlegi általános szabályzata alapján először az alsóházi konzervatív frakciónak kell szavaznia a jelöltekről. A szavazássorozat végén talpon maradó utolsó két jelölt közül – ha egyikük sem lép vissza a másik javára – a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja ki postai szavazással a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.
Hivatalosan is lemondott Boris Johnson brit miniszterelnök, az utódlási harc végéig azonban a Downing Streeten marad. Beszédében azt mondta: a konzervatívokat átjárta a csordaszellem, és engednie kellett a nyomásnak, mert senki sem nélkülözhetetlen.
A miniszterelnök mögül 57 kormánytag állt fel az elmúlt 48 órában, tarthatatlan volt a helyzet. A nyári szünetet még a Downing Streeten töltheti Johnson, de közben megkezdődik a verseny az utódlásért.